A Hercegi Mandulás Napok rendezvény, a Festeticsek vonyarci jelenlétének állít emléket, melynek lényege, hogy a mandula, mint helyi jellegzetesség a figyelem központjába kerüljön, s mivel a hercegi mandulás is településünkön volt, így a hercegi család is megjelenjen a rendezvény nevében. A május második hétvégéjére tervezett programban a kulturális műsorok mellett mandulás receptek versenyét is megrendezzük, s a Helikon szellemiségét idézve a különböző művészeti ágaknak is bemutatkozási lehetőséget adunk.
Szeretettel meghívjuk Önt, Családját és Barátait a Hercegi Mandulás Napok ünnepségre, melyet 2010. május 8-án, szombaton rendezünk Vonyarcvashegyen a Mandulás utcában.
16.00 órától a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar menetzenéje, majd térzene várja a vendégeket a Pelso mazsorett csoport közreműködésével. Utána Seffer József polgármester köszöntője és a mandulafák ünnepélyes felszalagozása következik, majd pedig a Gyenes néptáncegyüttes műsorát láthatják az érdeklődők.
Az idei esztendőben a Helikon Tavernában folyó építkezés miatt kisebb programmal rendezzük meg a Hercegi Mandulás Napokat, de a jövő évtől ismét az eddig megszokott módon kerül majd megvalósításra. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! |