| A városokba érkező turisták alapellátása, a mostanában felálló TDM-szervezetek stabilitása és a turisztikai marketingmunka minősége egyaránt romolhat számos, idegenforgalmi adót beszedő önkormányzat szerint, ha az Országgyűlés elfogadja a 2010. költségvetés tervezetének azt a pontját, amely megfelezné az idegenforgalmi adó minden forintja után eddig járó kétforintos költségvetési támogatást. Siófokon például elsősorban az üdülőterületek és a szabadstrandok fenntartási költségeit kellene visszafogni Balázs Árpád polgármester szerint. Az alacsonyabb színvonal következménye viszont az lehet, hogy a vendégek a hazai célpontok helyett újra a külföldöt választják majd. Ezzel megnő a pénzkiáramlás az országból és vele párhuzamosan csökkennek az állami, önkormányzati és a vállalkozói szféra bevételei. Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere pedig úgy véli, a tervezett forráscsökkentés nemcsak a turisztikai iparág teljesítőképességét befolyásolná negatívan, hanem a vállalkozói befizetési morált is, és negatív üzenet a turista számára is. Szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait
STARND- és SZEZONNYITÓ ÜNNEPSÉGÜNKRE,
melyet 2010. május 29-én, szombaton délután rendezünk a vonyarcvashegyi strandon.
Program:
15.00 Néptánc műsor a Kukorica csoport előadásában
15.45 A GÁLA táncegyüttes ifjúsági csoportjának bemutatója
16.05 Batsányi Együttes operett és néptánc műsora
17.00 Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar koncertje a PELSO mazsorettek
közreműködésével
18.00 Country zene, majd
19.30-tól zenés parti este Leslie Night Band közreműködésével
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Seffer József Illésné Major Julianna
polgármester mhk. igazgató Nyári színház a vonyarcvashegyi szabadtéri színpadon
Örömmel tájékoztatok mindenkit arról, hogy az idei nyáron –a vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár történetében először– színházi előadásokat tartunk a szabadtéri színpadon. Olyan neves magyar színésznagyságok közreműködésével, kiknek vonyarcvashegyi fellépése mindenképpen megtiszteltetés egész településünk számára is. Itt lesz többek között a mindannyiunk által kedvelt és tisztelt egykori vonyarcvashegyi, Tahi-Tóth László, illetve Kautzky Armand, kinek örömünkre hétvégi háza van településünkön. De fellép majd Koltai Róbert, Koncz Gábor és Beleznay Endre is.
Három előadás lesz az idei nyáron: 2010. június 26. Az ajándék Gésa 2010. július 03. Én és a kisöcsém 2010. augusztus 07. Mezítláb a parkban
Jegyek, bérletek kaphatók: Vonyarcvashegyen a Művelődési Ház és Könyvtárban, valamint a Tourinform irodában, Keszthelyen pedig a Tourinform irodában, a Sparban és a Fejér György utca 2.-ben, az Estitica Moda divatárú üzletben. Továbbá az előadás helyszínén, de meg lehet rendelni a 06302005913 telefonon is.
Mindhárom előadás esetében a belépőjegy 2900 Ft/előadás. A mindhárom alkalomra érvényes bérlet ára 7900 Ft. Lehetőség van VIP-bérlet vásárlására is, mely 11900 Ft. A VIP-bérlet tulajdonosai mindhárom előadás után egy pohár pezsgőt fogyaszthatnak el a fellépő művészek társaságában.
Ezúton is tisztelettel kérem elsősorban a Vonyarcvashegyieket, ezzel együtt minden Színházbarátot, hogy lehetőségeik szerint támogassák e remek programsorozat megvalósulását jegy- és bérletvásárlással, valamint az előadások népszerűsítésével! S nagyon kérek mindenkit, hogy segítsen nekem az előadásokat ismertté tenni a vendégek, barátok, ismerősök körében.
Minden kezdet nehéz, de én hiszem, ha nagyon akarjuk, hogy Vonyarcvashegyen nyári színház működjön egyre bővülő repertoárral, akkor ez megvalósítható. De ehhez szükségem van az Önök segítségére is, melyet előre is nagyon köszönök. S akkor nemcsak konkrét színházi élmény részesei lehetünk, hanem nagyon sokat teszünk Vonyarcvashegy kulturális kínálatának bővítéséért, ezzel együtt településünk népszerűsítéséért is.
Illésné Major Julianna, mhk. igazgató |